Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet területi ellátási kötelezettséggel működő gyermek háziorvosi alapellátási praxis betöltésére, önkormányzattal kötött szerződés alapján, vállalkozási formában történő működtetésre.

Az ellátandó feladatkör:
Győr város 080095046 ÁNTSZ kódszámú gyermek háziorvosi alapellátási körzetének ellátása az önkormányzattal kötött szerződésben rögzített feltételek szerint.
A feladat ellátásának helye: Győr, Liezen-Mayer utca 57.

Pályázati feltételek:
– büntetlen előélet,
– cselekvőképesség,
– háziorvosi képesítés,
– az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvényben, az e törvény végrehajtásáról   szóló 313/2011. (XII. 23.) Korm. rendeletben, valamint a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi tevékenységről szóló 4/2000. (II. 25.) EüM rendeletben előírt feltételek megléte.

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  1. iskolai végzettséget, szakirányú képzettséget tanúsító okirat hiteles másolata,
  2. egy hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, vagy az annak megkéréséről szóló postai feladóvevény másolata,
  3. részletes szakmai önéletrajz,
  4. Országos Kórházi Főigazgatóság által vezetett Működési Nyilvántartásba bejegyzett státusz,
  5. pályázó hozzájáruló nyilatkozata arra vonatkozóan, hogy a pályázati eljárásban résztvevő személyek a pályázati anyagot megismerjék, abba betekinthessenek, valamint nyilatkozata arra nézve, hogy az adatvédelmi tájékoztatót kézhez kapta és megismerte.

A pályázat beérkezésének határideje: 2024. április 10.
A pályázat elbírálási határideje: 2024. április 25.

A pályázat benyújtásának módja:
Postai úton, a pályázatnak a Győr Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási Főosztály Intézményfenntartói Osztály Szilágyi Viktória osztályvezető, 9021 Győr, Honvéd liget 1., 5. emelet 504. iroda címére történő megküldésével. A borítékon kérjük feltüntetni: Háziorvosi pályázat.

A pályázatot egy példányban, zárt borítékban kell benyújtani az adatvédelmi törvény alapján készült nyilatkozattal együtt a pályázati anyag kezelésére vonatkozóan. A pályázati eljárásra vonatkozó Adatvédelmi tájékoztatót jelen pályázati felhívás 1. számú melléklete tartalmazza.

Hiánypótlásnak helye nincs. A hiányosan vagy késedelmesen benyújtott pályázatot a pályázat kiírója érvénytelennek nyilvánítja, azok érdemi elbírálása nélkül. A pályázat benyújtásának határideje jogvesztő.

A pályázat benyújtásával kapcsolatos minden költséget a pályázó maga viseli, megtérítés nincs.

A pályázat elbírálásának módja, rendje:
A pályázatokat az erre kijelölt bíráló bizottság a pályázati határidő lejártát követő 15 napon belül értékeli. Az értékelés után Győr Megyei Jogú Város, a területért felelős alpolgármestere javaslatot tesz Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének, a háziorvosi praxis 2024. július 1. napjától történő betöltésére. A Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság véleményezi az előterjesztést. A Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a soron következő rendes ülésén dönt.

A pályázat kiírója a pályázókat a Közgyűlés döntését követően írásban értesíti és a nem nyertes pályázatokat a döntést követően visszajuttatja, illetve amennyiben a pályázó a pályázat elbírálási határidejétől számított 90 napon belül pályázati dokumentumait nem veszi át, úgy azok megsemmisítésre kerülnek.

A pályázat kiírója fenntartja magának a jogot, hogy a pályázati kiírást bármikor indoklás és kártérítés nélkül visszavonja vagy a pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázathoz kapcsolódó egyéb információk:
A praxisjog térítésmentesen, a feladat-ellátási szerződés megkötése útján szerezhető meg.

A jogviszony időtartama:
A feladat-ellátási szerződés határozatlan időtartamra szól.
A jogviszony kezdete: 2024. július 1.

Pályázati felhívás – adatvédelmi tájékoztató

Megszakítás