Intézményünk ellátottjaival lehetőségünk volt ellátogatni az Adyvárosi Tópart Pizzériába. Az ÉFOÉSZ Értelmileg Sérültek és Segítőik Győr-Moson-Sopron Vármegyei Egyesülete szervezésében került sor a pizzázásra, mint sok éve már! Decemberben végképp tudatosul bennünk, hogy ismét eltelt egy év. Egyre nagyobb figyelmet fordítunk az Adventi koszorúk 4 gyertyájának jelentésére, jelentőségére. Hit, Remény, Öröm, Szeretet járja át szívünket! Minden évben kiemelkedő programként tartjuk számon az Adyvárosi Tópart Pizzéria meghívását és vendéglátását. Nagy érdeklődés kíséri, mert sokunk számára nem szokványos, nem mindennapi esemény, hogy sorstársainkkal együtt egy impozáns helyen, egy kulturált, színvonalas vendéglőben, ízletesebbnél ízletesebb pizzákat fogyaszthassunk el. Csoda ez a hely, számtalan sokféle pizzával, speciális, különleges „Tésztacsodákkal”. De nem a pizza, ami a legfontosabb számunkra, hanem azok az emberek, akik ott dolgoznak: az étterem vezetői, dolgozói, akiknek köszönhető a meghitt környezet, a szeretetteljes légkör, ami most is körülvett bennünket!
![](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2023/12/IMG_9209jo.jpg)
Ajánlott bejegyzések
![A Magyar Kultúra Napját ünnepelték az idősek klubjaiban](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2024/01/Kultura-napja-Kossuth-768x493.jpg)
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték az idősek klubjaiban
A Kálóczy téri Idősek Klubjában 2024. január 22-én délelőtt a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett programon vettek részt…
![Kézműves foglalkozás a Horgas utcai Idősek Klubjában](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2024/05/Nemezeles3-768x800.jpg)
Kézműves foglalkozás a Horgas utcai Idősek Klubjában
A májusi hónap első kézműves foglalkozásán a nemezelés technikájával ismerkedhettek meg a Horgas utcai Idősek Klubjának tagjai. A…
![Születésnapi köszöntés a Horgas utcai Idősek Klubjában](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2023/11/01-8-1.jpg)
Születésnapi köszöntés a Horgas utcai Idősek Klubjában
2023.06.09-én, pénteken egy kerek évfordulós születésnapot ünnepelhettünk együtt a nyugdíjas klubban. Feri bácsi a 90. születésnapját ünnepelte, amelyre…
![Petőfi Sándor: Dalaim](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2023/12/06-7.jpg)
Petőfi Sándor: Dalaim
A Kálóczy téri Idősek Klubjának tagjai 2023. január 12-én délután megemlékeztek Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójáról. A program…
![Augusztus a Semmelweis utcai Idősek Klubjában](http://eeszi.hu/wp-content/uploads/2023/09/011-1.jpg)
Augusztus a Semmelweis utcai Idősek Klubjában
A nyár utolsó hónapja igazán eseménydúsan telt . A kirándulni vágyó klubtagokkal – Semmelweis utcai, illetve a Kossuth…
Új adással jelentkezett a Szenior Szalon
Ismét érdemes nézni a Győr+ TV nyugdíjas magazinját! A Szenior Szalon negyedik adásában együtt ünnepeljük a kismegyeri idősek…