„Szociális városrehabilitáció Győr-Újváros területén”
Életvezetési programcsomag
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata „Szociális városrehabilitáció Győr-Újváros területén” címmel sikeresen pályázott a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett európai uniós pályázati felhívásra.
Ennek keretében az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr-Sziget és Győr-Újváros Védőnői Szolgálata, valamint a Családsegíttő szolgálat komoly szerepet kapott a projekt Soft tevékenységeinek, az Életvezetési programcsomag szerves részének megvalósításában. A program megvalósításának ideje: 2013. január- 2014. október.
A program elindítását a következő szempontok indokolták:
Az itt élő lakosság többsége nagyon rossz lakáskörülmények között, általános szegénységben él. A lakások nagy része vizes, dohos, több közülük lakhatásra alkalmatlan.
A roma népesség aránya közel 40%-os, a romák és nem romák együttélése nem problémamentes.
Az itt élő aktív korosztály igen kedvezőtlen munkaerő-piaci esélyekkel rendelkezik, iskolai végzettségük általában alacsony.
Egészségtelen életmód: szinte minden cigány családban van legalább egy fő, aki erősen dohányzik és napjainkra egyre inkább tért hódít a drog is. Egészségi állapotuk általánosan rossz, gyakoribbak náluk a koraszülések és rövidebb a várható élettartamuk. Gyakran előfordul, hogy fiatalon 14-15 évesen vállalnak gyermeket.
A kedvezőtlen lakáskörülmények, az anyagi helyzet, a szociális státusz és az életmód miatt az itt élők jelentős részének rossz az egészségi állapota.
Összefoglaló az Újvárosi Rehabilitációs keretén belül
védőnők által 2014. június 2014. október között
megvalósított programokról
A programok alapvető célja a családok és az egyének életvezetési szokásainak, egészségmagatartásának javítása, a gyermekvállalás idejének kitolása, a családok felkészítése a várandósság alatti változásokra és a szülésre, a kisbaba fogadására, ill. a gyermekek és a szülők közti kötődés erősítése volt.
A projekt keretén belül havonta került megrendezésre a baba-mama klub, amelyen a hátrányos helyzetben élő anyák egészségtudatos magatartásának kialakítását célzó előadásokat hallgathattak meg a résztvevők. A várandós kismamák szülésre felkészítéséből 4 tanfolyam indult, 4-4 alkalommal, melyen a várandósságra, szülésre és a kisbaba fogadására készítettük fel a várandósokat és párjaikat, külön megszólítva azokat, akiknek megfelelő családi minta híján hiányosabbak az ismereteik ebben a témában.
Anyatejes világnapi rendezvény megszervezésére kétszer került sor a projekt keretén belül, ahol az anyatejes táplálás népszerűsítését célzó beszélgetésre invitáltuk az itt élő családokat. Babamasszázs tanfolyam megszervezésére is sor került összesen 8 alkalommal, ahol a szülők és a gyermekek közötti kötődés megerősítése és elősegítése volt a cél. A Kossuth Lajos Általános Iskolában zajlott le a fogamzásgátlási módszerek című program sorozat, amelyen fiúk és lányok vegyesen vettek részt, és a gyermekvállalás idejének kitolását célzó előadásokat hallgathattak meg. A helyesen élni program megszervezésére is itt került sor, ahol többféle témában kaphattak életvezetési tanácsokat.
A megszervezett programok segítettek a hátrányos helyzetű családok szemléletének formálásában, olyan előadásokat hallgathattak meg, melyekre máshol nem lett volna lehetőségük. A résztvevők nagy érdeklődést mutattak a gyermekek ellátásával, ápolásával, betegségek megelőzésével kapcsolatos információk iránt.
Összefoglaló az Újvárosi Rehabilitációs keretén belül
Családsegítő Szolgálat munkatársai által 2013. januártól és 2014. októberig
megvalósított programokról
A Szociális város rehabilitáció Győr-Újváros területén című – NYDOP-3.1.1/B-09-2f-2012 0001 számú – pályázat kapcsán megindult munkában az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény irányításával a Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának Családsegítő Szolgálata is aktívan részt vett.
A Családsegítő Szolgálat Újvárosi Családsegítő Központjának munkatársai a közel két év alatt 7 projektet indítottak és működtettek az ellátási területükön élő lakosság részére, részvételével. A programokról elmondható, hogy jól átgondolt, hiánypótló és prevenciós tevékenységet valósítottak meg. A programok tematikájának összeállításánál a munkatársak a Családsegítő Szolgálat közel 25 éves tapasztalatait, a lakosság körében elfogadott és igényelt segítő kapcsolat hatékonyságát használták fel. A programok között volt olyan, ami már korábban is nagy népszerűségnek örvend pl. Egymás közelében és volt olyan, melyhez hasonlót ebben a városrészben az elmúlt 25 évben még nem valósítottak meg pl. Családi nap.
A programok célja az Újvárosban élők közösség fejlesztése, a társadalmi aktivitásuk erősítése, az önérvényesítés társadalmilag elfogadott és támogatott módjának tanulása volt. A célok elérését a programokon keresztül a szociális munka eszközeivel valósítottuk meg. A csoportokban végzett munka alapja a segítő beszélgetés és tanácsadás volt, mely kötetlen formában és irányított módon is megvalósult.
Például az Egymás közelében a főzésről szólt, de természetes módon szövődött bele a háztartásgazdálkodás, az egészséges életmód, a személyi és környezet higiéné, a gyermeknevelés, a családi szerepek láthatóvá tétele. A programokon való részvétel növelte az elköteleződést, a felelősség vállalást, ösztönzőleg hatott a családsegítő központ munkatársaival való együttműködésben. A pozitív tapasztalatok önbizalmat adnak, a későbbi élethelyzetek megoldásában is segítséget nyújtanak.
SOFT TEVÉKENYSÉGEK