NYERTES PÁLYÁZATSzakmai támogató centrumot hoznak létre a szociális területen dolgozók számára Ahogy a válsággal nőnek a szociális ellátórendszerre nehezedő terhek, úgy fáradhat bele idővel maga a hálózat is. A módszerek összehangolásra, frissítésére várnak, a munkatársak pedig problémamegoldó, kiégést megelőző szolgáltatásokra. Semmelweis NapA héten tartották a győri városházán a hagyományos Semmelweis Napot. Az anyák megmentőjének születésnapjához kapcsolódó ünnepségen megemlékeztek Semmelweis Ignác munkásságáról, majd kitüntetéseket, elismeréseket adtak át a város egészségügyi és szociális ágazatában dolgozóknak. Országos Találkozó 2010.Véget ért a „Generációk egymás közt – egymásért” elnevezésű országos rendezvényünk, melyet a szociális ellátás területén dolgozó szakemberek, illetve az idősek klubjai, valamint idősek otthonaiban élők számára rendezett meg az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény június 1-2-3-án a győrújbaráti művelődési és faluházban.
KONFERENCIA A SZEGÉNYSÉGRŐLElőzetes a 2010. szeptember 11-13 között Sopronban megrendezendő „Magyarországi feladatok a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem Európai Évében” című szociálpolitikai Konferenciáról. MAJÁLIS A KÁLÓCZY TÉRENIsmét megrendezték hagyományos majálisukat hétfőn az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény otthonaiban élők, valamint az idősek klubjainak tagjai. Új helyen rendel Dr. Kálmán Ágnes fogorvosAz Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény tájékoztatja a lakosságot, hogy Dr. Kálmán Ágnes fogszakorvos 2010. június 1-től rendelését a Győr, Árpád út. 13. szám alatti rendelőben folytatja. |
||
|